eQSO

Mi az eQSO?
Egy olyan internetes kis program amellyel rádió (PMR) nélkül is lehet "rádiózni" és/vagy nagyobb távolságból összeköttetést teremteni. (az alábbiak kimondottan az eQSO szoftver PMR-es verziójára igazak!) Az eQSO célja: hogy olyan területeken élők is rádiózhassanak ahol szinte alig vagy egyáltalán nincs forgalmazás, valamint rádió-rádió összeköttetés teremtése az internet segítségével.
Tartsuk be a PMR alapelveket, csak 500 mW teljesítmény, gyári antenna és akkor senkit nem zavarunk!

Mi kell hozzá?
Egy nagyon egszerű ki programocska amit letölthetsz innen -> és minimum egy hangkártya, mikrofon (vagy fejhallgató mikrofon) Már elérhető a program magyarított felülettel, teljesablakos verzió, lásd lent.

Hogyan kezdjem el?
telepítsd a letöltött programot és az alábbi képen látható beállításokkal már is kezdheted (magyarázat, segítség lent)

A telepítés utáni teendők:

- indítsd el a programot: "eQSO PC Client PMR 446 Build" (megjelenik a bal oldali ablak -1-es )
- írd be a szervert az 5-ös helyre és a portot a 8-asra ("eqso.molag.hu" port=500, tűzfaladon ha van ezt a portot engedélyezni kell )
- írd be a 14-es helyre beceneved (és/vagy ha van a hívójeled*) (regisztrálni hívójelet ehhez a PMR verzióhoz nem kell, lásd lent!) és az comment/üzeneted (15) - ide javasolt a neved és a helység ahonnan beszélsz
- klikk a 9-es gombra (narancs színű 9-essel jelölve a fenti ábrán, továbbiakban csak számot írok)
- megnyílik a jobb oldali ablak (30) eQSO system monitor by MOZPD PMR 446 Build
- klikk a 32-es előtti (eqso.molag.hu -=H U N G A R Y=-..) kis "+" jelre, ekkor a fentihez hasonló képet látsz
- a lenyíló részben az "aktív" szobákat láthatod, jelen esetben a HUNGARY (33) a fontos, klikk rá (kijelölted)
- klikk a 31-re (csatlakozol a szerverre és azon is a kijelölt HUNGARY szobához)
- ekkor a bal ablakban megnyílik a fehér terület, láthatod kik vannak a szobában 2=callsign/hívójel, 3=rövid megjegyzés/comment
- állítsd be a mikrofonod hangerejét a 17-es csúszkával (beszéd közben ne legyen "piros led") hangkártya beállítása, ha nem megy elolvasható az angol és a német oldalakon.
- *** lényeges rész jön= _beszélni úgy és akkor tudsz ha más nem beszél, Te pedig nyomod a PTT gombot (20-ast bal egér gomb folyamatosan lenyomva, vagy a Space gombot nyomva tartod) mikor beszélsz az 1-es ablakod test része kék lesz, ha más beszél az ő hívójelének sora lesz kék.

Legegszerűbb a TESZT szobába belépni (7-es lenyílóból kiválasztod) és ott "gyakorolni"

A további gombok használata, hasznos infók:
-10 a szervereket lehet itt hozzáadni, beállítani
-11 HELP hivatalos angol nyelvű segítség oldal
-12 közvetlen kapcsolat indítása egy előre beállított szerverhez
-13 Disconnect, ezzel a gombbal szakíthatod meg a kapcsolatot
-16 Send, a beírt (15.ös mezőbe) szöveget küldöd fel a szerverre, frissíted a szöveged
-34 Refress, ha szeretnéd tudni, ki van a szobákban ezzel tudod frissíteni, az aktív felhasználó melletti kis kör zöld színű.
Azok a felhasználók akinek a hívójele után egy nagy L betűt látsz, azok "Linkek" azaz: olyan rádiós pontok, ahol ennek a szoftvernek a szerver verziója fut, egy rádió van a hangkártyához kötve amin keresztül a környék felhasználói (a Commentben beírt csatornán és CTCSS-en, pl. CH8(19)) elérhetik a többieket. Konkrétan a fenti kép alapján, ha valaki Pécsen egy kis PMR rádióval jó helyen van és beszól a 8-as csatornán, 19-es CTCSS-t beállítva, akkor Szilárd számítógépén keresztül eléri az internetes "hallgatókat" és egy másik kapuállomáson át hallják a debreceniek is az 5-ös csatornán ha 19-es a CTCSS beállításuk és jó helyen vannak. (leírva bonyolultabb mint az életben:-) Így hallhatja egymást az egész ország :-)

Hirtelen ennyi jutott eszembe, sok sikert!

Folyamatosan javítom ezt a magyarázó oldalt ha lesz rá igény. Ezek csak az alapok.
utolsó frissítés:2006.01.04 - 11ó 02 p

Két féle eQSO program:
-1- az egyik az rádióamatőröknek (nem mi vagyunk, nem én vagyok) ez a http://www.eqso.net/ oldalon található "PC USERS Version 3.00-Build 5" Ehhez kell a hívójel (callsign). Mi nem vagyunk rádióamatőrök.
-2- másik az itt is taglalt és elmagyarázott _nekünk való_ "eQSO for PMR446" program!
Ezt és az eQSO, PMR részéhez tartozó dolgokat a http://www.446user.co.uk/ oldalon éritek el. (nem kell hívójel) (aki kapuállomást szeretne üzemeltetni annak kell egy gateway program verzió, lásd pl. itt)

Nyitottam az Indexen egy topic-ot az eQSO-nak, minden hasznos hozzászólásnak ott a helye!

Hasznos lehet még:
Hivatalos angol oldal
Hivatalos német oldal
Szegedi EQSO Gateway oldala
http://pmr.lap.hu/ innen szinte mindet elérsz!
Beállítások, hangkártya, help, .....
index.hu fórum kimondottan PMR rádiózás
A google álltal kiadott 107 000 találat eQSO-ra :-) akinek több kell....

 

Bal3: ez nem egy weboldal, csak egy kis magyarázat/segítség kezdő Eqso felhasználóknak, minden javítást segítséget előre is megköszönök! email

A PMR rádiók megbontása, a gyári antenna eltávolítása, cseréje, és/vagy nagyobb teljesítmény használata, mint a megengedett 500 mW _TILOS_! Ne tedd!

 

Gyuri biztosítja a teljes szerver oldali hátteret a molag.hu-s eQSO szerverhez!
Hejo
-nak köszönhetően már elérhető az eQSO program magyarított kezelőfelülettel, teljes ablakaos verzióban!
Letölthető innen -> - (pmr446_rf_gateway_hu.exe, válaszd a letöltést és mentsd a már letöltött, feltelepített másik mellé (általában a C:\ProgramFiles\eQSO PC Client PMR446 Build könyvtárba)
Tóni a szerverek listáját mutató System monitor-t magyarította.
Letölthető innen-> - (monitor.exe,, válaszd a letöltést és mentsd a már letöltött, feltelepített másik mellé (általában a C:\ProgramFiles\eQSO PC Client PMR446 Build könyvtárba)
BAti magyar verziója zip-be csomagolva.
Köszönjük a szerver hátteret, magyarításokat és a magyarázó szövegeket!

Magyarázat a kép alatt.

eQSO RF Gateway program beállításai

Vox: Akkor kell kipipálni, ha kapuállomást vezérelsz, vagyis rádió van rákötve a számítógépedre. Ha a rádió adást vételez, a programot adásra kapcsolja az internet felé.
Line In: Akkor kell kipipálni, ha a rádiót a hangkártya Line In bemenetére kötötted.
Mic-Vox csúszka: Az adásra kapcsolás érzékenységét lehet állítani /lefelé érzékenyebb/.
Mic-Vol csúszka: A bemenő hangerőt (mikrofon érzékenységét) szabályozza.
Output Vol csúszka: A hangerőt szabályozza. Kapuállomásnál ezzel lehet beszabályozni, hogy a rádió ne legyen alul- vagy túlmodulálva.
Dial up to Internet on Connect: Betárcsázós internetnél, ha megszakad a kapcsolat, újratárcsáz.
Auto-Reconnect: Internet-kapcsolat szakadás esetén visszacsatlakozik az adott szerverre/szobába.
ALC: Automatikus mikrofon érzékenység szabályozás. Túlmoduláció esetén lejjebb húzza a Mic Vol csúszkát.
Rig Keying: Rádió beállítások. A kapuállomás rádiójának vezérléseit lehet beállítani, ha valaki nem voxszal oldja meg a rádió adás-vezérlését, hanem pl. COM-porton.
Apply: az RF Gateway beállítások változását alkalmazza.
Courtesy Tones: Adásvég jel. Olyan, mint a CB-n a ROGER BEEP. A Courtesy CW mezőbe beírt betűt (alapértelmezett K) morzézza az adás befejeztével a kapuállomás használójának irányába, az internet felé nem hallatszik.
ID if Idle: Az ID CW mezőbe beírt betűket morzézza a kapuállomás használójának irányába, az internet felé nem hallatszik
Force ID Enabled: Engedélyezve nem csak akkor sugározza ki az ID CW mezőbe beírt hangokat amikor nem beszél senki, hanem a letelt idő után mindig.
Setup Idle Announcements: Üzenet hangok beállítása. Lehetőség van vaw-fájlok lejátszására bizonyos időközönként kisugározva azt a kapuállomás vételkörzetében.
Speed (WPM): A morzehangok gyorsaságát szabályozza.
Freqvency (Hz): A morzehangok magasságát, frekvenciáját szabályozza.
Volume 0-32000: A kisugárzott morzehangok erősségét szabályozza.

 

1000 köszönet Irsaidokinak, nélküle soha nem ismerem meg az eQSO-t!
Bal3 2006
http://bal3.celtia.hu/eqso/